Facebook Jogi és Felelősségi Nyilatkozat – 5b.hu

A jelen Jogi és Felelősségi Nyilatkozat („Nyilatkozat”, „Feltételek” vagy „JFNY”) forrását a Facebook-alapelvek jelentik, és a felhasználás feltételeiként meghatározza szerződéses viszonyunkat a felhasználókkal, valamint olyan egyéb személyekkel, akik kapcsolatba kerülnek a Facebookkal, illetve a Facebook márkáival, termékeivel és szolgáltatásaival („Facebook-szolgáltatások” vagy „Szolgáltatások”). A Facebook-szolgáltatások használatával vagy az azokhoz történő hozzáféréssel Ön elfogadja a Nyilatkozatban foglaltakat, amelyek a lenti 13. bekezdés alapján időről időre frissítésre kerülnek. A dokumentum végén további forrásokat talál, amelyek segítséget jelentenek a Facebook működésének megértésében.

Mivel a Facebook Szolgáltatások széles skáláját nyújtja, arra kérhetjük, hogy egy adott alkalmazással, termékkel vagy szolgáltatással való kapcsolatára vonatkozóan kiegészítő használati feltételeket olvasson és fogadjon el. Amennyiben az ilyen kiegészítő használati feltételek ütköznek a jelen JFNY rendelkezéseivel, az alkalmazás, termék vagy szolgáltatás Ön általi használatára vonatkozóan az ütközés mértékéig az alkalmazáshoz, termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó kiegészítő használati feltételek az irányadóak.
  1. Adatvédelem

    Adatainak védelme nagyon fontos számunkra. Az Adatkezelési szabályzat azért készült, mert fontosnak tartjuk feltárni, hogy a másokkal való megosztás érdekében hogyan használhatja a Facebookot, illetve hogyan gyűjtünk és használhatunk fel Ön által közzétett tartalmakat és információkat. Kérjük, olvassa el Adatkezelési szabályzatunkat, hogy az segítségére legyen a megalapozott döntések meghozatalában.

  2. Tartalom és információ megosztása

    Az összes tartalomnak és információnak, amelyeket Ön közzétesz a Facebookon, Ön a tulajdonosa, és az adatvédelmi és az alkalmazásbeállítások segítségével szabályozhatja azok megosztását. Továbbá:

    1. A szellemi tulajdonjogok hatálya alá tartozó tartalmak vonatkozásában, mint a fényképek és videók (IP tartalom) – az adatvédelmi és alkalmazásbeállítások figyelembevétele mellett – különösen az alábbiakhoz adja hozzájárulását: nem kizárólagos, átruházható, allicencbe adható, jogdíjmentes, az egész világra érvényes licencet nyújt részünkre bármely Ön által a Facebookon vagy a Facebookkal kapcsolatban közzétett, szellemi tulajdont képező tartalom felhasználásához (IP Licenc). Ez az IP Licenc megszűnik, ha szellemi tulajdont képező tartalmát vagy felhasználói fiókját törli, kivéve ha az Ön által közzétett tartalmat másokkal megosztotta, akik azt nem törölték.
    2. Ha szellemi tulajdont képező tartalmat töröl, az egy számítógép lomtárának kiürítéséhez hasonló módon történik. Azonban tudomásul veszi, hogy az eltávolított tartalom egy észszerű időtartamon belül biztonsági másolatokban tárolódhat (de mások számára nem lesz elérhető).
    3. Ha Ön egy alkalmazást használ, az alkalmazás engedélyét kérheti, hogy hozzáférhessen a tartalmaihoz és információihoz, illetve azokhoz a tartalmakhoz és információkhoz, amelyeket mások megosztottak Önnel.  Az alkalmazásoktól megköveteljük adatvédelmi jogainak tiszteletben tartását, és az alkalmazásra vonatkozó megállapodás szabályozza, hogy az alkalmazás miként használhatja, tárolhatja és viheti át a tartalmat és az információt.  (A Platformról szóló további információért olvassa el Adatkezelési szabályzat és Platform oldal dokumentumainkat.)
    4. Ha a Nyilvános beállítás használatával tartalmat vagy információt tesz közzé, azzal bárkit – beleértve a Facebookra be nem jelentkezett embereket is – képessé tesz arra, hogy hozzáférjenek az adott információhoz és azt felhasználják, valamint Önhöz társítsák (például nevét és profilképét).
    5. A Facebookkal kapcsolatos visszajelzéseit vagy más javaslatait minden esetben köszönettel vesszük, de tudomásul veszi, hogy azokat bármilyen térítésre vonatkozó kötelezettség nélkül felhasználhatjuk (hiszen ezek megtételére nem köteles).
  3. Biztonság

    Mindent megteszünk a Facebook biztonságáért, de azt garantálni nem tudjuk. Szükségünk van a segítségére ahhoz, hogy a Facebook biztonságos legyen, ami az Ön részéről az alábbi kötelezettségek vállalását foglalja magában:

    1. Nem tesz közzé a Facebookon felhatalmazás nélküli kereskedelmi üzeneteket (például kéretlen tartalmat vagy üzeneteket).
    2. Előzetes engedélyünk nélkül nem gyűjt felhasználói tartalmat vagy információt, és nem csatlakozik a Facebookhoz automatikus eszközök (mint például harvester botok, robotok, spiderek vagy scraperek) használatával.
    3. A Facebookon nem vesz részt törvénytelen multilevel marketing értékesítésben, például piramisjátékban.
    4. Nem tölt fel vírusokat vagy más rosszindulatú kódot.
    5. Nem kér bejelentkezési adatokat mástól, illetve nem fér hozzá más fiókjához.
    6. Nem kényszerít, félemlít meg vagy zaklat más felhasználót.
    7. Nem tesz közzé olyan tartalmat, amely: gyűlöletbeszéd, fenyegető vagy pornográf; erőszakot ösztönző; illetve meztelenséget, durva vagy indokolatlan erőszakot tartalmaz.
    8. Megfelelő korhatár-korlátozás nélkül nem fejleszt vagy működtet harmadik fél által közzétett, alkohollal kapcsolatos, társkereső vagy egyéb felnőtt tartalmat (beleértve a hirdetéseket) magában foglaló alkalmazásokat.
    9. Semmilyen törvénytelen, félrevezető, rosszhiszemű vagy diszkriminatív tevékenységre nem használja a Facebookot.
    10. Semmi olyat nem tesz, ami a Facebook megfelelő működését vagy megjelenését megbéníthatná, túlterhelhetné vagy gyengíthetné, például szolgáltatásmegtagadással járó támadást, illetve az oldalak megjelenítésébe vagy a Facebook egyéb működésébe való beavatkozást.
    11. Nem mozdítja elő, illetve nem segíti elő a jelen Nyilatkozat vagy szabályzataink megsértését.
  4. Regisztráció és a fiók biztonsága

    A Facebook-felhasználók valódi nevüket és adataikat adják meg, és szükségünk van segítségére annak érdekében, hogy ez továbbra is így legyen. Az alábbi kötelezettségeket vállalja a regisztráció és a fiók biztonságának fenntartása szempontjából:

    1. A Facebookon nem közöl semmilyen valótlan személyi információt, és nem hoz létre a sajátján kívül más számára fiókot engedély nélkül.
    2. Nem hoz létre egynél több személyes fiókot.
    3. Ha fiókját letiltjuk, engedélyünk nélkül nem hoz létre másikat.
    4. Nem használja a személyes idővonalát elsődlegesen saját kereskedelmi előnyszerzésre; ilyen célra Facebook-oldalt kell használnia.
    5. Nem használja a Facebookot 13 éves korhatár alatt.
    6. Nem használja a Facebookot, ha szexuális bűncselekmény elkövetéséért elítélték.
    7. Kapcsolattartási adatait folyamatosan pontosítja és frissíti.
    8. Nem osztja meg jelszavát (vagy fejlesztők esetén titkos azonosítóját), fiókjához másnak nem enged hozzáférést, illetve nem tesz olyat, amivel fiókjának biztonságát veszélyeztetheti.
    9. Előzetes írásbeli engedélyünk nélkül senkire nem ruházza át fiókját (beleértve bármely oldalt vagy alkalmazást, amelyet kezel).
    10. Ha fiókjához vagy oldalához felhasználónevet vagy hasonló azonosítót választ, fenntartjuk magunknak a jogot annak eltávolítására vagy visszakövetelésére, amennyiben ezt helyénvalónak tartjuk (például, ha egy védjegytulajdonos olyan felhasználónév miatt él panasszal, amely a felhasználó valódi nevéhez nem kapcsolódik szorosan).
  5. Más személyek jogainak védelme

    Tiszteletben tartjuk más személyek jogait, és ezt Öntől is elvárjuk.

    1. Nem tehet közzé a Facebookon olyan tartalmat és nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel más személy jogait sérti vagy csorbítja, illetve a törvényt egyéb módon megszegi.
    2. A Facebookon Ön által közzétett bármely tartalmat vagy információt eltávolíthatjuk, ha úgy gondoljuk, hogy az megsérti a jelen Nyilatkozatot vagy szabályzataink (beleértve Közösségi alapelveinket is) rendelkezéseit, vagy ha erre törvényileg jogosultak vagy kötelezettek vagyunk.
    3. Eszközöket biztosítunk, hogy segítsünk Önnek szellemi tulajdonjogai védelmében. További információért látogasson el Hogyan lehet bejelentést tenni szellemi tulajdonjogok megsértése esetén? oldalunkra.
    4. Ha más szerzői jogának megsértéséért eltávolítjuk az Ön által közzétett tartalmat, Ön szerint azonban tévedésből távolítottuk el, akkor lehetőséget nyújtunk arra, hogy ellenvetéssel éljen.
    5. Ha más személyek szellemi tulajdonjogait ismételten megsérti, letiltjuk fiókját.
    6. Nem használhatja szerzői jogvédelem alatt álló tartalmainkat vagy védjegyeinket vagy bármely más megtévesztően hasonló jelölést, kivéve ha az Márkahasználati Irányelveink alapján kifejezetten megengedett, vagy előzetes írásbeli engedélyünkkel történik.
    7. Ha információt gyűjt felhasználókról: szerezze meg hozzájárulásukat, tegye nyilvánvalóvá, hogy Ön (és nem a Facebook) gyűjti az információkat, és tegyen közzé adatvédelmi szabályzatot, amely definiálja, hogy milyen információkat gyűjt, és hogyan használja fel azokat.
    8. A Facebookon nem teheti közzé senkinek az azonosító dokumentumait vagy érzékeny pénzügyi információit.
    9. Hozzájárulásuk nélkül nem jelölhet meg felhasználókat, és nem küldhet meghívásokat e-mailben olyanok részére, akik nem tartoznak a felhasználók közé. A Facebook közösségi jelentőeszközöket biztosít a felhasználók számára, hogy a megjelölésekkel kapcsolatban visszajelzést tudjanak adni.
  6. Mobil- és egyéb eszközök
    1. Jelenleg ingyenesen nyújtjuk mobilos szolgáltatásainkat, de kérjük, vegye figyelembe, hogy szolgáltatójának szokásos – például az SMS-küldésre vagy adatforgalomra vonatkozó – ár- és díjszabásai továbbra is érvényesek.
    2. Abban az esetben, ha megváltoztatja vagy inaktiválja mobiltelefonszámát, 48 órán belül frissítse fiókadatait a Facebookon annak érdekében, hogy üzeneteit ne a régi számát megszerző személy kapja meg.
    3. Ön megad minden szükséges beleegyezést és jogot ahhoz, hogy a felhasználók készülékeiken szinkronizálhassák a számukra a Facebookon látható információkat (alkalmazáson keresztül is).
  7. Fizetések

    Ha a Facebookon fizetést eszközöl, azzal vállalja a Fizetési feltételek dokumentumunkban foglaltakat, kivéve abban az esetben, ha szerepel a tájékoztatás, hogy más feltételek alkalmazandók.

  8. Az alkalmazások, illetve weboldalak fejlesztőire/üzemeltetőire vonatkozó különös rendelkezések

    Ha Ön egy platformalkalmazás vagy -weboldal fejlesztője vagy üzemeltetője, vagy használja a közösségi modulokat, eleget kell tennie a Facebook platformhasználati szabályzatban foglaltaknak.

  9. A Facebook által megjelenített vagy kiemelt hirdetésekről és más kereskedelmi tartalmakról

    Célunk a felhasználóink és hirdetőink számára értékes hirdetések és egyéb kereskedelmi, illetve szponzorált tartalmak megjelenítése. Ebben való segítségül Ön hozzájárul az alábbiakhoz:

    1. Engedélyezi számunkra nevének, profilképének, tartalmának és információjának használatát, az általunk megjelenített vagy kiemelt hirdetéssel, illetve szponzorált vagy kapcsolódó tartalommal (például egy márka, amely tetszik Önnek) összefüggésben. Ez azt jelenti például, hogy Ön engedélyezi egy vállalkozás vagy más jogalany számára, hogy számunkra fizessen azért, hogy az Ön nevét és/vagy profilképét az Ön tartalmaival vagy adataival együtt az Ön számára nyújtott ellentételezés nélkül megjeleníthesse. Ha tartalmához vagy információjához kiválasztott egy speciális célközönséget, annak használata közben tiszteletben fogjuk tartani választását.
    2. Hozzájárulása nélkül nem adjuk ki tartalmát vagy információját hirdetők részére.
  10. Hirdetőkre vonatkozó különös rendelkezések

    Amennyiben önkiszolgáló hirdetés-létrehozási felületeinket használja bármilyen hirdetési célú vagy egyéb kereskedelmi vagy szponzorált tevékenység vagy tartalom létrehozására és/vagy megjelenítésére (együttesen: „Önkiszolgáló hirdetés-létrehozási felületek”), azzal vállalja az Önkiszolgáló hirdetések felhasználási feltételeit. Ezenkívül a Facebookon vagy a közzétételi hálózatunkban elhelyezett hirdetési vagy egyéb kereskedelmi célú vagy egyéb szponzorált tevékenységeinek és tartalmainak eleget kell tennie a Hirdetési szabályzatunkban foglaltaknak.

  11. Oldalakra vonatkozó különös rendelkezések

    Ha Ön a Facebookon oldalt hoz létre vagy kezel, illetve az oldal nevében promóciót vagy ajánlatot futtat, akkor vállalja az Oldalak szolgáltatásra vonatkozó használati feltételek betartását.

  12. Szoftverre vonatkozó különös rendelkezések
      1. Ha letölti vagy használja szoftverünket, akár különálló szoftvertermék, alkalmazás vagy böngészőhöz használható beépülő modul formájában, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a szoftver időről időre frissítéseket és további funkciókat tölthet le tőlünk és telepíthet a szoftver javítása, támogatása és továbbfejlesztése céljából.
      2. Ön nem módosítja, nem hoz létre származékos munkákat, nem fordítja vissza és egyéb módon nem kísérli meg a forráskód kinyerését, kivéve ha erre kifejezett engedélyt kap nyílt forrású licenc keretében, vagy ha erre kifejezett írásbeli engedélyt adunk.

     

  13. Módosítások

    Hacsak a törvény máshogy nem rendelkezik, a jelen feltételekben végrehajtott változtatások előtt értesítjük Önt (például e-mailben vagy a Szolgáltatáson keresztül), és lehetőséget biztosítunk, hogy Szolgáltatásaink további használata előtt át tudja tekinteni az átdolgozott feltételeket, és azokhoz észrevételeket tudjon fűzni. A jelen Nyilatkozat módosításai a tervezett változásokról általunk közzétett értesítés után 30 nappal lépnek hatályba. A Facebook-szolgáltatásoknak a feltételek, szabályzatok vagy irányelvek tervezett módosításáról szóló értesítési időszakot követő folytatólagos használata a módosított feltételek Ön általi elfogadását jelenti. Ha nem kívánja tovább használni a Facebookot, fiókját bármikor átmenetileg inaktiválhatja vagy véglegesen törölheti; további információért kattintson ide. Ha fiókja végleges törlését választja, a jelen Nyilatkozat érvényét veszti, de az alábbi rendelkezések továbbra is érvényben maradnak: 2.2, 2.4, 3-5, valamint 14-18.

  14. Felmondás

    Jogunk van azonnali hatállyal megszüntetni a Facebook egészének vagy részének Ön általi elérését, amennyiben Ön saját kizárólagos belátásunk szerint egyértelműen, súlyosan és ismételten megsérti a jelen Nyilatkozatot vagy szabályzatainkat, különös tekintettel Közösségi alapelveinkre, vagy ha erre törvényi előírás kötelez bennünket. Önt erről e-mailben vagy a fiókjához történő következő hozzáférési kísérlete során fogjuk értesíteni. Ide kattintva további információt talál többek között a kapcsolatfelvétel módjáról is abban az esetben, ha úgy véli, tévedésből tiltottuk le fiókját.

    Fiókját Ön is bármikor átmenetileg inaktiválhatja vagy véglegesen törölheti; további információért kattintson ide. Minden ilyen esetben a jelen Nyilatkozat alábbi rendelkezései továbbra is érvényben maradnak: 2.2, 2.4, 3-5, valamint 14-18. Fiókja törlésekor töröljük az Ön által közzétett dolgokat, például a fényképeket és az állapotfrissítéseket. Azok az információk, amelyeket mások osztottak meg Önről, nem az Ön fiókjához tartoznak, és nem törlődnek, amikor törli a fiókját.

  15. Viták
    1. Ön minden, a jelen Nyilatkozatból vagy a Facebookból eredő vagy azokhoz kapcsolódó, Ön és közöttünk fennálló követelést, keresetet vagy kárigényt kizárólag az Amerikai Egyesült Államok észak-kaliforniai bíróságán vagy egy San Mateo megyében lévő állami bíróságon keresztül köteles rendezni, és vállalja, hogy minden ilyen követelés peres úton való rendezése céljából aláveti magát ezen bíróságok illetékességének. Kalifornia állam joga irányadó a jelen Nyilatkozat, és bármely, az Ön és közöttünk felmerülő követelés vonatkozásában, a kollíziós szabályokra való tekintet nélkül.

      Ha az Ön jogszerű szokásos tartózkodási helye az Európai Unió valamely tagállama, Kalifornia állam helyett az Ön ezen tartózkodási helye szerinti ország törvényei az irányadók. Hasonlóképpen, ha az Ön jogszerű szokásos tartózkodási helye az Európai Unió valamely tagállama, és az adott tagállam valamely illetékes bírósága joghatósággal rendelkezik a szóban forgó követelésre vonatkozóan, akkor a követeléshez kapcsolódó eljárás lefolytatható az adott bíróság előtt.

    2. Ha az Ön Facebookon fennálló tevékenységeivel, tartalmaival vagy információival kapcsolatban bárki ellenünk követeléssel él, Ön kártalanít és mentesít bennünket az ilyen követeléssel kapcsolatban felmerülő minden kártól, veszteségtől és bármilyen jellegű kiadástól (beleértve az észszerű jogi költségeket és díjakat). Az előző rendelkezés nem vonatkozik azokra a fogyasztókra, akiknek jogszerű szokásos tartózkodási helye az Európai Unió valamely tagállama. Habár meghatároztunk szabályokat a felhasználói magatartásra vonatkozóan, nem ellenőrizzük vagy irányítjuk a felhasználók tevékenységeit a Facebookon, és nem vagyunk felelősek a felhasználók által a Facebookon továbbított vagy megosztott tartalomért vagy információért. Nem vagyunk felelősek semmilyen sértő, kifogásolható, obszcén, törvénytelen vagy más kifogásolható tartalomért vagy információért, amellyel Ön találkozhat a Facebookon. Nem vagyunk felelősek a Facebook-felhasználók sem online, sem offline magatartásáért.
    3. Szakszerűen és az észszerűen elvárható gondossággal biztosítjuk a Facebook-szolgáltatásokat Önnek, és mindent megteszünk azért, hogy a szolgáltatási környezet biztonságos, megbízható és hibamentes legyen, de nem garantáljuk, hogy a Facebook mindig megszakítás, késedelem vagy hiányosságok nélkül fog működni. Nem vállalunk felelősséget a következőkért:
      1. olyan veszteségek, amelyek nem a jelen Nyilatkozat általunk való megszegése miatt következtek be;
      2. az elsődleges veszteség vagy kár mellékhatásaként jelentkező veszteségek, amelyeket a jelen megállapodás megkötésekor sem Ön, sem mi nem láthattunk észszerűen előre;
      3. harmadik fél (bármely Facebook-felhasználót is beleértve) cselekvései, tartalmai, információi vagy adatai miatt bekövetkező veszteségek, akár online, akár offline; nem vagyunk felelősek semmilyen sértő, kifogásolható, obszcén, törvénytelen vagy más kifogásolható tartalomért vagy információért, amellyel Ön találkozhat a Facebookon; és
      4. a Facebook elérhetővé tételének elmaradása vagy a jelen feltételek szerinti bármely kötelezettségünk teljesítésének az elmulasztása, amennyiben ez általunk nem befolyásolható események miatt történik.

      A fentiek nem értelmezendők felelősségünk kizárásaként haláleset, személyi sérülés vagy szándékos megtévesztés esetén, amennyiben az a törvény szerint a mi gondatlanságunk miatt következett be.

      Ha az Ön jogszerű szokásos tartózkodási helye az Európai Unió valamely tagállama, jogorvoslatért folyamodhat, amennyiben mi megsértjük az Ön bizonyos törvényes jogait a Facebook-szolgáltatásokban elérhető digitális tartalmakkal kapcsolatban, illetve az elszenvedett veszteségek miatt is, amennyiben azok a mi bármilyen gondatlanságunk miatt vagy a jelen Nyilatkozat szerinti kötelezettségeink teljesítésének elmulasztása miatt következtek be. A jelen feltételek és kikötések nem befolyásolják az Önt törvényesen megillető jogokat.

      A fentiek bármelyike kapcsán csak olyan veszteségekért állapítható meg a felelősségünk, amelyek az általunk elkövetett mulasztás észszerűen előrelátható következményei voltak, és felelősségünk (kivéve haláleset, személyi sérülés vagy szándékos megtévesztés esetén) legfeljebb csak az Ön által nekünk az előző 12 hónapban kifizetett összegre korlátozódhat.

  16. Az Egyesült Államok területén kívül élő felhasználókra vonatkozó különös rendelkezések

    Egy globális közösséget igyekszünk megteremteni, amely mindenki számára következetes normákkal működik, ugyanakkor igyekszünk a helyi jogszabályokat is tiszteletben tartani. A következő rendelkezések azokra a felhasználókra és a felhasználók körébe nem tartozó személyekre vonatkoznak, akik a Facebookkal az Egyesült Államok területén kívül kerülnek kapcsolatba:

    1. Ön hozzájárul ahhoz, hogy személyes adatait az Egyesült Államokba továbbítsák és ott dolgozzák fel.
    2. Ha Ön egy olyan országban él, amelyet az Egyesült Államok embargó alá helyezett, vagy az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminisztériumának különös megjelölésű állampolgárokat tartalmazó listáján szerepel, akkor a Facebook kereskedelmi tevékenységeivel (például hirdetések és kifizetések) nem kerülhet kapcsolatba, továbbá nem működtethet platformalkalmazást, illetve weboldalt. Ön nem használhatja a Facebookot, amennyiben az Ön számára tilos az Amerikai Egyesült Államokból származó termékek, szolgáltatások vagy szoftverek fogadása.
    3. Bizonyos speciális, csak a németországi felhasználókra vonatkozó feltételek itt érhetők el.
  17. Definíciók
    1. „Facebook” vagy „Facebook-szolgáltatások”: olyan jellemzők és szolgáltatások, amelyeket elérhetővé teszünk, például (a) weboldalunkon – a www.facebook.com címen – és bármely más, a Facebook-márkával vagy társult márkával fémjelzett weboldalon (beleértve az altartományokat, nemzetközi változatokat, widgeteket és mobil verziókat); (b) Platformunkon; (c) a közösségi beépülő modulokon – például a Tetszik gomb, a Megosztás gomb és más hasonló ajánlatok – és (d) már meglévő vagy később kifejlesztett más médián, márkákon, termékeken, szolgáltatásokon, szoftvereken (például eszköztár), készülékeken és hálózatokon keresztül. A Facebook fenntartja a jogot, hogy saját belátása szerint a jelen JFNY rendelkezéseitől eltérő, külön használati feltételek irányadó voltát kösse ki bizonyos márkáira, termékeire vagy szolgáltatásaira vonatkozóan (amely használati feltételeket Ön adott esetben külön elfogadhatja). Az ilyen, külön feltételek (és nem a JFNY) által szabályozott márkák, termékek vagy szolgáltatások esetében használatuk megkezdése előtt erről külön tájékoztatjuk Önt a Facebook-szolgáltatásokban. A külön feltételek által szabályozott márkák, termékek vagy szolgáltatások használatával Ön elfogadja az ezekre érvényes külön feltételeket.
    2. „Platform”: API-k és szolgáltatások (például tartalom) olyan készlete, amely képessé tesz másokat – beleértve az alkalmazásfejlesztőket és a weboldalak üzemeltetőit – arra, hogy adatokat nyerjenek ki a Facebookról vagy adatokat biztosítsanak számunkra.
    3. „Információ”: tények és más információk Önről, beleértve azoknak a felhasználóknak és a felhasználók körébe nem tartozóknak a ténykedéseit, akik a Facebookkal valamilyen formában érintkezésbe kerülnek.
    4. „Tartalom”: bármi, amit Ön vagy más felhasználók a Facebook-szolgáltatások használatával közzétesznek, elérhetővé tesznek vagy megosztanak.
    5. „Adat” vagy „felhasználói adat” vagy „felhasználó adata”: bármely adat, beleértve egy felhasználói tartalmat vagy információt, amit Ön vagy harmadik fél a Facebookról kinyerhet vagy a Platformon keresztül a Facebooknak biztosíthat.
    6. „Közzétesz”: közzétesz a Facebookon vagy a Facebook használatával másként hozzáférhetővé tesz.
    7. „Használ”: használ, futtat, másol, nyilvánosan előad vagy bemutat, terjeszt, módosít, lefordít és származékos munkákat készít.
    8. „Alkalmazás”: bármely alkalmazás vagy weboldal, amely használja a Platformot vagy hozzáfér a Platformhoz, valamint bármi más, ami adatokat kap vagy kapott tőlünk.  Ha már nem fér hozzá a Platformhoz, de még nem törölt minden tőlünk származó adatot, az alkalmazási feltétel az adatok törléséig érvényben marad.
    9. „Védjegyek”: az itt felsorolt védjegyek.
  18. Egyéb
    1. Ha Ön az Egyesült Államokban vagy Kanadában lakik, vagy üzleti tevékenységének elsődleges helyszíne ott található, akkor a jelen Nyilatkozat Ön és a Facebook, Inc. vállalat között képez megállapodást.  Egyéb esetekben a jelen Nyilatkozat Ön és a Facebook Ireland Limited vállalat között képez megállapodást.  A „bennünket,” „mi” és „miénk” hivatkozások értelemszerűen vagy a Facebook, Inc., vagy a Facebook Ireland Limited vállalatot jelentik.
    2. A jelen Nyilatkozat képezi a teljes megállapodást a felek között a Facebookra vonatkozólag, és minden korábbi megállapodást hatálytalanít.
    3. Ha a jelen Nyilatkozat bármely része kikényszeríthetetlennek bizonyul, a fennmaradó rész teljes mértékben érvényben és hatályban marad.
    4. Ha elmulasztjuk a jelen Nyilatkozat bármely rendelkezésének érvényesítését, az nem minősül jogról való lemondásnak.
    5. A jelen Nyilatkozat bármilyen módosítása vagy a Nyilatkozattal összefüggő jogról való lemondás csak írásban, aláírásunkkal ellátva történhet.
    6. Hozzájárulásunk nélkül a jelen Nyilatkozatból eredő semmilyen jogát vagy kötelezettségét másra nem ruházhatja át.
    7. A jelen Nyilatkozatból eredő valamennyi jogunk és kötelezettségünk általunk szabadon átengedhető egyesüléssel, felvásárlással, eszközök értékesítésével, jogi aktussal vagy egyéb módon.
    8. A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem tarthat vissza bennünket a jogszabályok betartásától.
    9. A jelen Nyilatkozat nem teremt kedvezményezetti jogot harmadik fél számára.
    10. Minden jogot fenntartunk, amelyet kifejezetten nem engedtünk át Önnek.
    11. Ön köteles betartani minden alkalmazandó jogszabályt a Facebook használata vagy elérése során.

 

©2018 5b.hu - szórakoztató blog, közösség.

Belépés / Regisztráció

Regisztrációd során, profilodat a facebook fiókból kapott neved és profilképed alapján készítjük el.

Forgot your details?

Create Account